Nagy Tibor a WKF újdonsült cirkálósúlyú világbajnoka. A sportpszicho.blog.hu készített Tibivel egy kicsit személyesebb, bensőségesebb interjút, így kicsit jobban megismerhetjük a magyar harcos 25 éves pályafutását, mindazt, amiben végig hitt és vezette őt útján.

Mesélj egy picit a pályafutásodról: mikor és miért kezdted el a sportágadat?

1986-ban, tizenkét évesen kerültem le először a Kyokushin Karate dódzsóba (edzőterem). Nem volt miértje. Hiszem, hogy az ember nem véletlenül kerül bizonyos helyekre, helyzetekbe - tudat alatt, a természete viszioda.

Miért szereted ezt a sportágat, mi motivál, hogy ezt a sportot űzd?

Erről nem tudok röviden beszélni. Úgy gondolom, hogy az életben, szinte minden, két dologból adódik.Először is, ahogy azt már említettem, születünk egy adott természettel, a másik pedig, a neveltetésből és a gyerekkorunk körülményeiből ered, abból, hogy ezt a természetet, hogyan kezeljük és milyen irányba tereljük.Hét éves voltam, amikor elváltak a szüleim, ennek köszönhetően elég szabadon engedett gyerek lettem.

A Kyokushin edzőteremben szigorú hierarchia uralkodott, amit valahogy ösztönösen igényeltem. Alázatot, tiszteletet, fegyelmet és kemény munkát tanultam, ami persze abban az időben még egyáltalán nem mutatkozott meg rajtam, viszont erősen rám fért. Féktelen, öntörvényű voltam, akivel mindig, mindenhol bajvolt. A karate volt a mentsváram, az egyetlen dolog az életemben, ami ezt a természetet pozitívan, a helyénkezelte. Az edzőterem volt az egyetlen hely, ahol jól éreztem magam és alig vártam, hogy újra és újra ottlehessek.13 éves lehettem, amikor az egyik esti edzés után kaptam egy videó felvételt a ’84-es Japán Bajnokságról.

Már akkoriban is szinte egyedül laktam és ahogy hazaértem, másnap reggelig, az iskolakezdésig azt néztem,annyira lenyűgözött. Onnantól kezdve semmi más nem létezett számomra, mint hogy olyan fighter legyek, mintazok a japán karatekák a videóban, különösen a Bajnok, a „60-as”, Hiroki Kurosawa. Egy életre apéldaképem lett és másnap az edzőterem öltözőjében, ami tömve volt, fogadalmat tettem mindannyiuk előtt,hogy egy napon Japánban fogok küzdeni a súlycsoport nélküli Világbajnokságon, a világ legjobb harcosaiellen. (Ezt a Világbajnokságot négy évente rendezik, mint az Olimpiát. Ezen a három napos versenyentöbb, mint száz ország 200-250 versenyzője küzd a címért súlycsoport nélkül, amely végén csak 1 Világbajnok lesz!

Ugrás után folytatás...

A jóval idősebb edzőtársaim annyira röhögtek az ilyen rendszeres kijelentéseimen, hogy az egyik után többenmegfogtak és beraktak a hideg zuhany alá, hogy „magamhoz térjek”.Hazamentem és nagy betűkkel ráírtam egy A4-es lapra, hogy: VILÁGBAJNOK LESZEK! Ez évekig,egészen addig a szobámban díszelgett, amíg idősebb koromban el nem költöztem Egerből.Azóta, összesen tízszer jártam Japánban, heteket, hónapokat éltem és edzettem ott. Két Világbajnokságon isküzdöttem, a másodikon a japánok által kiemelt versenyzőként olyan sztárok között, mint késöbb a K-1-benis híres Francisco Filho, Glaube Feitosa, vagy Nicholas Pettas. Életem mindmáig legszebb napjai voltak azok,amikor 6 hetet töltöttem, „a 60-as”, Hiroki Kurosawa vendégségében. :-)

Végül, kickbox-ban érted el a célod és lettél világbajnok.

Az élet időközben úgy hozta, hogy a küzdelem világán belül egy másik szakmában kezdtem el dolgozni, de az álmom, hogy egyszer világbajnok leszek és valami maradandód tegyek a bunyóban, sosem adtam fel.Mindig nagyban álmodoztam és a kickbox csúcsa a K-1 volt. A világ nyolc legjobb bunyósa közé kerülni atokiói Grand Prix döntőbe, szinte elképzelhetetlen álom volt, de én oda törekedtem. Magyarországon ekkormég azt sem tudták, hogy mi az a K-1 és egy debreceni újságíró, miután végignézte az általam összegyűjtöttjapán videó felvételeimet, azt mondta a közös ismerőseinknek, hogy: „Soha nem fog bekerülni a nagyokközé! Soha!”Másfél évvel később az egyik küzdelmemet személyesen látva, maga a K-1 megalkotója Kazuyoshi Ishiimeghívott Oszakába, hogy legyek az egyik legnagyobb K-1 sztár, Musashi edzőpartnere.

A tervezett kéthetes gyakorlásból 3 hónap lett, majd szerződést ajánlottak, miszerint szállást és fizetést biztosítanak, intézik avízumom, hogy éljek és edzek ott, majd elsőkézből menedzselnek a legnagyobbak közé.Ezt, először egy olyan nyaki gerincsérülés akadályozta, meg, amire azt mondták az itthoni orvosok, hogy lefognak százalékolni és soha többet nem bunyózhatok. Azonban, egy nemzetközi hírű gerinc specialistafőorvos, Dr. Varga Péter Pál megoperált és két hónap múlva készen álltam a vissza útra, hiszen a japánokvisszavártak. Az összes holmim Oszakában hagytam és megvolt a repjegyem is, de le kellett fújni az egészet,mert Ishii Kancho-t (Igazgató) lecsukták adócsalás miatt. Azt mondták egy kis időbe telik, míg rendeződneka dolgok, azután visszahoznak. Ishii-t – noha nemrég lezáródott az ügye – a mai napig sem engedték vissza asaját cégébe, ezért én itthon ragadtam, ilyen szerencsétlen körülmények közt.

Éveken keresztülreménykedtem, hogy majd egyszer csak hívnak, de az idő gyorsan eljárt és ennek már 10 éve.Végül, Magyarországról a K-1 legjobbjai közé nem sikerült bejutnom, így új irányt kellett célba venni,mégpedig azt, hogy valamelyik elismert kickbox Világszervezet bajnoka legyek az én súlyomban.

25 éve a pályán vagy, mi kellett ahhoz, hogy végigcsináld?

Ahogy mondtam, a Kyokushin-ban eltöltött korai évek alapoztak meg mindent. Akkor, még gyerekkéntkerült a kezembe a stílusalapító, Masutatsu Oyama könyve is, „A Kyokushin útja”, ami az útmutatóm volt ésa legnagyobb ösztönzőm. A lelkembe vésődtek Oyama sorai: „A céloknak olyan nagyoknak és távolbamutatóaknak kell lenniük, amilyenek csak lehetségesek.” „Kielégítő-e az emberi élet eszmék nélkül?” „Ha egyférfi elhagyja otthonát, szívében eszmékkel és törekvésekkel még halála árán se térjen vissza anélkül, hogy neérte volna el, amit kívánt.” (…) Többek közt ezek a sorok, az alaptermészetemmel karöltve tartanak mégmindig a küzdelem világában.

A küzdősport által mit tanulhat magáról az ember; te mit tanultál magadról?

Mindent. Teljesen megismertem önmagam. Tisztában vagyok a jó és a rossz tulajdonságaimmal, azerőségeimmel és a gyengeségeimmel is! Tudom, hol vannak a határaim és hogyan tudok addig eljutni, vagykitágítani azokat, amennyire lehet.

Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdenének el a sportágadban tevékenykedni?

Nem számít, milyen területen működsz sporton belül, vagy kívül. A lényeg, hogy szeresd azt, amibentevékenykedsz, legyenek nagy álmaid, amiért a végsőkig harcolsz, mindegy, milyen nehézséggel is kerülszszembe. Van az a mondás, hogy: "Kell egy végcél, amely felé utazunk, de a vége felé megérted, hogy végül isaz utazás maga az igazi cél."

Mi a versenysport árnyoldala, milyen dolgok akadályozták az előrejutásodat?

A versenysport arról szól, hogy a célod érdekében újra és újra ki kell tágítani a saját korlátaidat és ez nemkönnyű sem fizikálisan, sem lelkileg, különösen hosszú távon. Egy ilyen utat járva rengeteg külső és belsőnehézséggel, akadályokkal kell szembenézni, melyekkel meg kell küzdeni. De ez, nem csak a versenysportraigaz, ez az élet mechanikája. Ezeket már nem tudom árnyoldalnak nevezni, mert minél idősebb leszek, annálinkább megtanulom, hogy minden, ami történik – akár jó, akár rossz – okkal történik és a jövőben mind ajavamat szolgálja, ha megértem és tanulok belőle.

Gratulálunk a világbajnoki címedhez, mondd mi kellett ahhoz, hogy elérd ezt az eredményt (külsőkörülmények/belső körülmények)?

Mindaz, amikről eddig beszélgettünk. Hit, eltökéltség, fegyelem, szorgalom és céltudatos, kitartó munka, úgyfizikálisan, mint mentálisan.

Hogyan kell mentálisan felkészülni egy ilyen eseményre, te mit tanácsolsz?

Minden ember mást hordoz magában! Ebből adódóan máshogy éli meg az életét. Azt gondolom, hogy pozitívbeállítottságú ember vagyok és mindig is az érdekelt, hogyan lehetek több úgy a szakmai teljesítményemben,mint emberileg. Ebből adódóan, már huszonévesen is nagyon érdekelt a sportpszichológia (is), de sajnos csakmostanában jutottam el oda, hogy felkeressek egy szakembert, Kovács Krisztina sportpszichológust.Elkezdtük a közös munkát és gyorsan kiderült, hogy gondolhatom én magam akármilyen erősnek, a múltbélinehézségek, kudarcok és rossz élmények brutális rombolást tudnak végezni tudat alatt, miközben mi azthisszük, hogy minden rendben. Ezek az élmények születésünktől fogva meghatározzák az életünket, akárpozitív, akár negatív értelemben. Ahogy már gyerekkoromban is, a pozitív élményeim pozitív irányba tereltékaz életem, a negatív tapasztalatok pedig nagyon nagy gátakat emeltek, amelyekkel állandóan küzdenemkellett.

A legnagyobb kérdés a pályafutásomban mindig is az volt, hogy miért nem jön az eredmény, amelyet amunkám alapján megérdemelnék? Nem kifejezetten csak a győzelemre gondolok. Ha tisztességesen felkészülsz, majd a küzdelemben is mindent megteszel és minden kijön belőled, ami benned van, de ennekellenére veszítesz, akkor fejet kell hajtani és folytatni kell a munkát, hogy tovább fejlődjünk a célunkérdekében. De amikor úgy győznek le, hogy nem a képességeidnek megfelelően teljesítesz, sőt, abszolútesélyesként veszítesz, az nagyon-nagyon keserves „élmény” és mint mindennek, annak is megvan az oka!Velem, szinte mindig ez történt és én ezt az okot tudni akartam!

Krisztával beszélgetve elképesztő felismerésekre jutottam. Én, személy szerint, alapvetően nem hallottam Tőle új dolgot magammal kapcsolatosan, amivel addig ne lettem volna tisztában, de ráeszméltem az összefüggésekre és megértettem azokat. Azt próbálom tanulni, hogyan kezeljük magát az embert, a sportolómögött, hogy a legjobbat tudja nyújtani önmagából. Hogyan kezelje a nehézségeit és a kudarcait, hogy azokne gátolják a jövőjében.

A sportpszichológia nem tesz csodát. Mindenkinek megvannak a saját határai és csak azért, mert felkészülszfizikálisan és mentálisan, nem garantálható az, hogy mindig győzni fogsz. De fel kell készülni, hogy a tudásodlegjavát tudd adni és ha ez sikerül, akkor büszkén jöhetsz le a ringből akkor is, ha veszítettél. Már nem kellszemrehányást tenni magadnak és egy ilyen „vereséggel” már együtt tudsz élni! Ez, az élet minden területéreérvényes!

És hogyan tovább? Milyen terveid vannak a VB cím után?

Úgy tűnik, hogy az életem fordulópontra érkezett, itt mindenképp lezárul egy fejezet. Már jó ideje van egynagy tervem, melyen egy héttel a Vb cím megnyerése után gőzerővel kezdtem el dolgozni. Jelenleg, ez kerültaz első helyre az életemben és minden, amit innentől fogva teszek, ezt a célt fogja szolgálni. Ha ez elkezdmegvalósulni – remélem hamarosan – újult erővel fogok bunyózni ismét. Addig is teszem a dolgom…