//
| HG 3: Buchinger bajnok! |
| Írta: Jeff |
| 2011. március 30. szerda, 20:38 |
|
Iván és Pumukli is nyert
Március 24-én Prágában rendezték a Heroes Gate 3 küzdősport gálát. A rendezvény előtt nagy volt a felhajtás, ugyanis Mike Tyson díszvendégként érkezett Prágába, szinte egy lépést sem tehetett a kamerák össztüze nélkül. Ami azonban magyar vonatkozásban sokkal fontosabb: Iván Buchinger a WKF szervezet MMA bajnoka lett, klubtársa, Végh Attila pedig látványos győzelmet aratott. Mindkét szlovákiai magyar remek teljesítményt nyújtott az est folyamán.
Buchinger Iván, fotó:heroes-gate.cz Buchinger a bajnoki csatát eredetileg a ’veszett kutya’ Reza Madadi ellen vívta volna. Már közel egy éve várt erre a lehetőségre Iván, de ezúttal sem jött össze a bunyó, Reza lemondta a küzdelmet betegség miatt. Ivánt nem először éri ilyen ’meglepetés’ ebben a sorozatban, a Heroes Gate 1 alkalmával elmaradt a küzdelme Sergej Golyaev ellen, mert az azeri harcos visszalépett. Buchinger ettől függetlenül húzónévnek számított a programban, hiszen a Heroes Gate 2 során az est mérkőzését hozta tanári grappling küzdelmet produkálva. Azt a Magomedrasul Khasbulaev-ot győzte le, aki pár hete az M-1 Challenge 23-on is mérkőzött.
Buchinger a WKF bajnoka, fotó:heroes-gate.cz Buchinger ellenfele a múlt héten tehát Maratbek Kalabekov orosz MMA harcos volt. Kalabelek győzelmeinek többségét submissionel nyerte, a közönség egy izgalmas grappling küzdelemre számíthatott. A prágai beszámoló szerint Iván ismét nagyszerű teljesítményt mutatott. Clinch és földharc jellemezte a küzdelmet, melyben Iván több alkalommal komoly ground£ sorozattal bűntette ellenfelét. A győztes kilétét a pontozás döntötte el, de a szlovákiai magyar fiú WKF bajnoki címe (70 kg) nem volt kérdéses senki számára! Ezúton is gratulálunk a szép teljesítményhez!
A Buchinger vs Kalabekov az est főmérkőzése volt, előtte azonban a magyar MMA rajongók körében nagyon is ismert Pumukli, azaz Végh Attila is mérkőzött. Attila előző mérkőzéséről tudósítottunk, akkor döntetlent ért el Hans Stringer ellen Nyitrán, Szlovákiában. Pumukli a Heroes Gate eddigi összes felvonásán részt vett. Bár Simon Carlsen ellen vereséget szenvedett, de Egidijus Valavicius ellenében diadalmaskodott. Pumukli technikai repertoárja gazdag, nem érzi magát zavarban sem álló-, sem földharc során. Dietz ’Cápa’ Guszti és Zatureczky Zsolt is a alul maradt már vele szemben. Attila ellenfele az orosz Baga Agaev volt, egy igazi dörzsölt róka, megannyi profi MMA mérkőzésével nagy rutinnal bír. Ellenfelei közt találjuk Rolles Gracie-t is.
A mérkőzés elején Agaev villogni akart, forduló magas rúgást eresztett el, de Attila kontrolálta a helyzetet. Baga aztán single leg-re ment, majd Pumukli háta mögé sikerült kerülnie, de sikerült szabadulni a szlovákiai harcosnak.
Végh Attila, fotó:ultimatni-zapasy.cz Végh kiszagolta az orosz single leg támadásait, Agaev újbóli támadásait nagyszerűen hárította, Baga guillotine-ba landolt egy ilyen kísérlet során. Pumukli váltott, elkezdett több kombinációt ütni, kezei láthatóan zavarba hozták ellenfelét. A harmadikban az orosz ismét single leg-re ment, de Attila jól védekezet, majd szépen landolt ütése Agaev fején, aki a földre zuhant, Pumukli ráment, de repült a törülköző, Baga sarka megvédte versenyzőjét a komolyabb veréstől. Végh Attilának is szeretnénk gratulálni nagyszerű győzelméhez! |
Támogasd a munkánkat!
| Tag: | 0 |
| Vendég: | 27 |